Kőtelek természeti értékei

Kőtelek az ország második legnagyobb folyója, a Tisza mentén húzódik. A szabályozási munkák által a gátakon kívül a vadvizek világa megszelídült, a folyó és a gátak közti hullámtéren sajátos táj született.

Kőtelek a Közép-Tisza szakaszhoz tartozik, a jobb parti településekkel együtt mely: Tiszasüly, Kőtelek és Nagykörű. Amint az Alföldre, úgy a térségre is jellemző, hogy a mérsékelten meleg-száraz és a meleg-száraz éghajlati övbe tartozik. A napsütéses órák száma 1950-2050. Legfontosabb természeti adottsága, hogy az Alföldre jellemzően az erdő általában a folyamvölgyekben, és nem a települések követlen környezetében található. Az egyhangú síkságot a folyómedrek, holtágak, morotvák teszik változatossá. A Tisza lehetővé teszi a biológiai sokszínűség megtartását és növelését. A Tisza völgye az európai természetvédelmi hálózat része. A Régió Tisza szakasza a Közép Tiszai Tájvédelmi Körzet része. Felügyeletét a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága látja el. A hullámtér változatos élőhelyei közül a fűz-nyár ligeterdők érdemelnek megkülönböztetett figyelmet. Ezek az erdők váltakozó szélességben szegélyezik a folyó mindkét partját, körülölelik a réteket, holtágakat. Folytonosságukat helyenként nemes nyár ültetvények szakítják meg. Az erdőkben sok helyütt fákra, bokrokra felkapaszkodó ligeti szőlő, vad komló, süntök, és ritka gyepűtök fátyoltársulást alkot. Az aljnövényzetet zömmel a hamvas szeder, ámor cserje és az óriás csalán alkotja, de a korhadó tuskókon megtalálhatjuk a szálkás pajzsikát, a szárazabb, aljnövényzettel kevésbé borított helyeken pedig a hullámtér egyetlen orchideafáját. A ligeterdőkhöz igen hasonlók a gátak mentetlen oldatán húzódó kubikerdők, amelyeket a gátak építésekor keletkező anyagnyerő- vagy kubikgödrökbe, szél- és hullámtörő véderdőnek telepítettek. A védett fajok közül előfordul itt a réti és a vágó csík, pettyes és tarajos gőte. A tájvédelmi körzetben viszonylag jelentős területeket tesznek ki a változatos térszintű hullámtéri rétek. Az itt tenyésző 100-140 növényfajt számláló növénytársulás egyetlen védett tagja a sárga nőszirom. A hullámtéri rétek legmélyebb pontjain általában mocsárrétekre bukkanunk. Ezek sekély, gyorsan felmelegedő vizek számos vízimadárnak kedvelt fészkelő- és táplálkozó helyei. A hullámtéri rétek változatosságát fokozzák a szikespuszta maradványok. Ezek a padkás szolonyec típusú szikesek a hullámtér legmagasabb pontjain maradtak meg és csak igen magas vízállás alkalmával kerülnek víz alá. Csekély kiterjedésük miatt mint tájképi elemek jelentenek természeti értéket.

A kirándulókra a ligeterdők mellett a szelíd szépségű holtágak gyakorolják a legnagyobb hatást. Természetvédelmi jelentőségük több tényezőből tevődik össze. Egyrészt rajtuk keresztül napjainkig nyomon lehet követni a Tisza mederváltozásait, másrészt a szabályozás előtt hatalmas mocsárvilág életközösségeinek utolsó maradványait. Gazdag növény- és állatvilágukat hosszú lenne felsorolni. A változatos hínárvegetációból érdemes megemlíteni a tündérrózsákat, állatai közül pedig az egyre ritkábban előforduló vidrát.

A galériaerdő és a folyó találkozásánál kialakult parti sáv élővilága nem tartozik igazán sem az erdőkhöz, sem a folyóhoz. A lazább szerkezetű szakadó partokban partifecskék, gyurgyalagok és jégmadarak ütnek tanyát. A gyökerektől átszőtt part rejtett zugaiban épít magának kotorékot a vidra, a parti bokorfüzes pedig a kedvelt fészkelő helye a kevesek által ismert, rejtett életmódú halvány gerlének.

A táj rendkívül gazdag és változatos gerinctelen állatvilágának teljes feltárása még várat magára, de a kutatók találtak olyan fajokat, melyek egyetlen eddig ismert lelőhelye itt található, illetve ezen kívül alig néhány helyen fordulnak elő az országban. A tiszavirág vagy kérész hatalmas rajzásai évtizedekkel ezelőtt még megszokott látványnak számítottak. Szerencsére a kérésztelepek egy része az utóbbi években újra benépesült.

A gerinceseket legnagyobb faj- és egyedszámban a madarak képviselik. Az 57 fészkelő fajból a legjellemzőbbek a fokozottan védett fajok közül a fekete gólyák (4-6 pár), melyek rendszeresen költenek. Alkalmi fészkelő a kanalas gém és a békázósas. Az igen ritka réti sas is otthonra talált az egyik erdőben. Külön említésre méltók a gémtelepek, ahol hosszú évtizedek óta költenek a fokozottan védett kis kócsagok és üstökös gémek, velük keveredve pedig igen nagy tömegben a szürke gémek, bakcsók és a kárókatonák. A ragadozók közül jellemzőek az egerészölyvek, a héják, a vörös vércsék és a kabasolymok, míg a barna kánya ritka, de rendszeresen fészkelőnek számít. A megszámlálhatatlan énekesmadarat a fülemüle, a barátposzáta, a vörösbegy, az erdei pinty és a berki tücsökmadár képviseli. A madarak mellett számos emlős is kitűnő életfeltételeket talál itt magának. A vízi denevérek helyenként szép számmal tanyáznak az odvas fákban. Ezekben az erdőkben él az erdei cickányokkal együtt hazánk legkisebb emlőse, a farkával együtt mindössze 8 cm körüli törpe cickány. Viszonylag gyakorinak számít a nyest, a menyét és az őz. Növényekben gazdag, könnyen felmelegedő sekély víz kiváló ívó helyeket kínál a pontynak és a dévérkeszegnek, mélyebb részeken gyakori a harcsa és a süllő. A régió területén a folyó továbbra is őrzi változatos középszakasz jellegét. Itt már az agyagos, homokos medret kedvelő kecsege és márna is nagyobb számban fordul elő. Védett halaink közül gyakori a halványfoltú küllő, a vágó csík.

Magyarországon eddig ismeretlen tarka géb megjelenése újabb védett fajjal gyarapította a folyószakasz halfaunáját. A hullámtéri és mentett oldali nagy nyílt vízfelület még a folyóra emlékeztet, de faunájukban az állóvízi halak dominálnak: a bodorka, a vörös szárnyú keszeg, a törpeharcsa. Növényzettel szegett partokon tavi békák és vízisiklók sütkéreznek.

Összegezve a tájvédelmi körzetről azt mondhatjuk, hogy az Alföld egyik kiemelkedő természeti értéke. Olyan élőhely típusokat őriz még viszonylag sértetlenül, melyek Európa számos országából vagy teljesen eltűntek, vagy végveszélybe kerültek.