Kőtelek Hírei 2013/10

  Kőtelek Önkormányzat lapja    2013/10. Október

Tisztelt Kőteleki Lakosok!

Szeptember utolsó hétvégéje változatos programokkal zárult, a ?Magyarország szeretlek? programsorozat keretében. A szombati szüreti bált vasárnap délután egy nótaműsor követte a Közösségi Házban, a nap zárásaként pedig a tájháznál 21,30-kor pásztortűz-gyújtással zártuk a hétvégi programsorozatot. A közös nótázással a tűz körül visszaidéztük a régebbi idők hangulatát, a Rozmaring Dalkör közreműködésével. Minden jelenlévőnek szép élményt nyújtott ez a hétvége, akik részt vettek rendezvényeinken.

Szeptember 30-án közmeghallgatást tartottunk a Közösségi Házban, ahol érdeklődők tájékoztatást kaptak községünk elmúlt évéről. A lakosság minden hónapban kap tájékoztatást a településünket érintő eseményekről, változásokról, így a lakosok nagy többsége tisztában van a falu helyzetével. November 4-től 40 főt tud foglalkoztatni az önkormányzat a téli közfoglalkoztatás keretében, decembertől pedig újabb 14 főt tudunk bevonni a közfoglalkoztatásba. A közfoglalkoztatottak nagy többsége alap kompetencia képzésben fog részt venni.

Decemberben Kőteleken 161 fő fog részt venni a közfoglalkoztatásban az önkormányzatnál. Egyik oldalról jó, hogy ennyi embert be tudunk vonni, viszont a másik oldalról szomorú, hogy ennyi álláskereső van a településünkön.

Az elhanyagolt, gazos porták folyamatosan gondot okoznak a faluban. Az önkormányzat több, mint 60 felszólítást küldött a tulajdonosoknak, sokan rendbe is tették a portájukat. Akik nem tettek eleget a felszólításnak, bírságra számíthatnak. Sikerült több tulajdonossal megállapodást kötni az önkormányzatnak, a jövő évben a START közfoglalkoztatási program keretében ezeket a telkeket a mezőgazdasági projektben az önkormányzat művelni fogja.

Az Országos Rendőr-főkapitányság fokozott rendőri jelenlétet tud biztosítani településünkön, a Készenléti Rendőrség állományának bevonásával. Folyamatosan van rendőri jelenlét a közterületeinken, melynek sokan örülnek. A rendőri jelenlétnek köszönhetően a bűncselekmények száma nagy mértékben csökkent az elmúlt időszakhoz képest. Bárhol, bármelyik napszakban a szabálysértők találkozhatnak rendőrökkel. Sok probléma merül fel a kerékpárral közlekedők részéről, a tájékoztatóban a kerékpár alapfelszereltségéről tájékoztatom Önöket. Lesz még tájékoztatás, hogyan tudják elkerülni azt, hogy trükkös tolvajok megkárosítsák Önöket.

Sok gondot okoznak a kóbor kutyák a faluban, mely ellen az önkormányzat anyagi lehetőségei függvényében próbál fellépni. A Csillagszem Alapítvány munkatársai 8 darab kóbor kutyát fogtak be, melyet több, mint 180.000 Ft-ért szállítottak el. Több felszólítást küldtünk ki olyan eb tartóknak, akik a helyi rendeletet nem tartják be, kutyáik az utcán veszélyeztetik az ott közlekedők biztonságát. Ne sértődjön meg senki, ha az utcán befogott kutyáját el fogja az önkormányzat szállíttatni, és ha hitelt érdemlően lehet bizonyítani a tulajdonjogot, a számlát a tulajdonos fogja rendezni, a bírsággal együtt.

A közeledő halottak napjára a temető az közfoglalkoztatottaknak köszönhetően ápoltan, gondozottan várja a hozzátartozókat. Az ünnepek alatt a polgárőrség tagjai folyamatosan jelen lesznek, próbálják a temetőbe látogatók által hozott koszorúkat, virágokat figyelemmel kísérni, a lopásokat megakadályozni.

Térítésmentesen kaptunk két pótkocsi trágyás földet a sírok rendbetételéhez az Agrota2L-Kft-től (Tiszasüly), melyért ezúton szeretnék köszönetet mondani Küry Albertnek és a cég vezetőinek.

 Kőtelek Község Önkormányzata tisztelettel meghív minden Kőteleki lakost az október 23-án 14 órakor tartandó ünnepi megemlékezésre a Szent István térre. 

 

Kategória: Hírek, események | A közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!